Hírek

Dr. Lala kapta a 2017. évi Jó Ember Díjat

FacebookredditmailFacebookredditmail

Április 29-én tizenkettedik alkalommal adta át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. A díjat idén Balogh László – Dr. Lala bohócdoktor – kapta meg.

Balogh László – Dr. Lala

Az elmúlt tizenhét évben közel százezer, kórházban fekvő gyereknek nyújtott segítséget a nevetésterápia módszerével Balogh László bohócdoktor, vagy, ahogy egy ország ismeri, Dr. Lala.

1954-ben született; okleveles artista- és előadóművész. Tanulmányait az Állami Artistaképző Intézetben végezte. Külföldi tapasztalatait ausztriai és svájci cirkuszfesztiválokon szerezte. Tagja volt a világhírű svájci Circus Monty társulatnak is. 1982-től hét éven át az Magyar Televízió és a Duna TV Cigánykerék, Szórakaténusz és Bohóccipő című műsorainak állandó szereplője volt. 2000-ben az ő kezdeményezésére jött létre A Magyar Bohócok A Betegekért Alapítvány, melynek művészeti vezetője, majd kuratóriumi elnöke is lett. Dr. Lala és az alapítvány munkájáról 2014-ben Halász Glória rendező által egy többszörös díjnyertes dokumentumfilm is készült Dr. Lala címmel. (https://youtu.be/6UFZouThZXo)

A bohócdoktori feladatokat 2017-től négy kórházban látja el: a Heim Pál Gyermekkórházban, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, a Székesfehérvári Szent György kórházban és az Orosházi kórházban, valamint heti rendszerességgel látogatja az orosházi Vadvirág Esély Klubot, ami értelmileg akadályozott személyek napközbeni ellátásával foglalkozik.

„Hetente körülbelül 200 gyereket látogatunk meg. Egy nap átlagosan 3,5-4 órán keresztül járjuk a különböző osztályokat: sebészetet, belgyógyászatot, gasztroenterológiát, neurológiát, fülészetet, toxikológiát és onkológiát. Kb. 3-4 percet vagyunk egy betegnél, de ha a helyzet úgy kívánja (főleg a daganatos gyermekeknél) akkor több tíz percig is bent vagyunk a kórteremben.” (Balogh László)

„Nem hagyhatok úgy ott egy gyereket, hogy sírjon, annak nincs értelme, akkor minek mentem be? Sír nélkülem is. Előfordul, hogy közben valami olyat csinál a bohócdoktor, ami nem tetszik a gyereknek, de a bohóc nem adja föl, és visszajön. Mert a bohócságnak ez a lényege: mindig elbukik, de utána mindig föláll. És tovább viszi az ügyet, amíg nem győz. Különben nincsen értelme.” (Balogh László)

A díjátadást követően – a hagyományoknak megfelelően – a résztvevők a Zengőn, a bánáti bazsarózsák társaságában köszöntötték a 2017. évi jó ember díjast.

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján. A díj névadója, Káplár László természetbarátként családjával minden évben elment a Zengőre a bánáti bazsarózsa virágzásának idején, ezért a díjátadás is ehhez az időponthoz igazodik. Ez évben április 29-én, szombaton 11 órakor találkoztak a Zengő lábánál, Pécsváradon a várban a névadóra emlékező rokonok, barátok, tisztelők, valamint a korábbi díjazottak. A díj Judit Hagner, Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása.

A Jó Ember Díj eddigi kitüntetettjei:

  • Káplár László posztumusz – 2006
  • Dr. Rideg Lászlóné (Pécs, Szociális Háló Egyesület) – 2006
  • Varga Ilona (Budapest, Magyar Rádió) – 2007
  • Pécsi Géza (Pécs, Kulcs a muzsikához) – 2008
  • László Károly (Sepsiszentgyörgy, színész, Tamási Áron Színház) – 2009
  • Gulyás Jánosné és Gulyás János (Kaposvár, ének-zenei nevelés, kultúra) – 2010
  • Zágorhidi Czigány Ákos (Oszkó, Hegypásztor Kör) – 2011
  • Dalosné Tóth Zsuzsanna (Budapest, MINYATA Egyesület) – 2012
  • Bodó Imre (Dombóvár, helytörténész, Fekete István-kutató) – 2013
  • H. Csongrády Márta (Debrecen, fotóművész) – 2014
  • Kiss Anikó (Budapest, képzőművész, a SZOCSOMA vezetője) – 2015
  • Tóth Péter Lóránt tanár, drámapedagógus (Kunszentmiklós) – 2016
FacebooktwitterpinterestyoutubeFacebooktwitterpinterestyoutube

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .