Hírek

Dr. Lala nyíregyházi látogatása: a SZON.hu cikke

FacebookredditmailFacebookredditmail

 

A kis betegek lelkét gyógyítja

Lala szerint a bohócság nem eljátszható, vagy jön belülről, vagy nem.

Míg bebocsátásra vártunk a gyermekpszichiátriára, néztem magunkat az ajtó tükröződésében. Balogh László utoljára megigazította piros orrát, kisimította fehér köpenyét, majd széles mosollyal az arcán üdvözölte az ápolókat, akik régi ismerősként köszöntötték professzor dr. Lala bohócdoktort. 

Kezdésnek rögtön a legnehezebb terepre tévedtem, bevallom, zavarban voltam, nem tudtam, mit lehet és mit nem egy olyan osztályon, ahol mentális zavarokkal küzdő gyerekek gyógyulnak. Lala doktorban azonban semmiféle gát nem volt, hangosan parolázott a vagánykodó fiúkkal, buborékot fújt, viccet mesélt, csokit osztogatott. Egy 14 év körüli szőke kislány mellett azonban ő is elcsendesedett, hosszan beszélgetett a szomorú, zárkózott fiatallal. Nyoma sem volt a vidámkodásnak, a hangnem komoly volt, a lehető legkomolyabb, amikor arra kérte a lányt, ígérje meg, hogy soha többé nem tesz kárt magában. Komor bólintás volt a válasz. 

– Akármilyen mélyen vagy, ez jusson eszedbe, mert nem egy akármilyen orvosnak ígérted meg, hanem egy bohócdoktornak – nyújtott kezet Lala professzor, a szőke tincsek mögül pedig előbukkant egy halvány mosoly. 
– Ezt nem lehet megjátszani, a gyerekek ugyanis megérzik, ha nem vagy hozzájuk őszinte, ha csak el akarod hitetni velük, hogy érdekel a betegségük, a sorsuk – árulta el a recept titkos hozzávalóját a bohócdoktor.

Miléna bringabalesetből lábadozott, amikor meglátogatta dr. Lala
Fotó: Csáki Alexandra

Papírja van róla, hogy jó ember 

Balogh László nyolcéves volt, amikor elhatározta, hogy egyszer ő is magára ölti a piros orrot és az óriási cipőket. Artistaképző iskolát végzett 1979-ben, tehát diplomás bohóc, akit a hat esztendőn át látható Cigánykerék című televíziós műsorban Kamilla és Teó oldalán egy egész ország ismert és szeretett meg. Egy rövid svájci kitérő után nehezen ment az újrakezdés, ám 1996-ban jött a felkérés: egy osztrák alapítvány bohócokat keresett kórházi munkára. Nem gondolkodott sokat, jelentkezett, mert úgy érezte, hogy igazán maradandót csak akkor alkothat, ha a beteg gyerekek arcára csal mosolyt. 

– Lala nem egy figura, hiszem, hogy a bohóc nem egy szerep, nem eljátszható, valakinek vagy jön a lelkéből, vagy nem. Azért hoztam létre a saját szervezetemet, a Magyar Bohócdoktorok a Betegekért Alapítványt, mert szerintem nem szabad időhöz kötni a vizitet. Nem elég két-három percet tölteni az ágy mellett, én akár egy órát is beszélgetek egy gyerekkel, ha megnyílik nekem, a bizalmába fogad, és elmeséli, hogyan éli meg a betegségét. Sokkal fontosabb a lelküket gyógyítani, mint bűvész­trükkökkel szórakoztatni őket – magyarázta Lala, aki anno megkereste a „bohócdoktorok atyját”, az amerikai orvost, dr. Hunter ­„Patch” Adamset, és engedélyt kapott, hogy az ő modelljét követhesse az alapítvány. 

A recept titkos hozzávalója az őszinteség – tartja a bohócdoktor
Fotó: Csáki Alexandra

Az egyértelmű volt, hogy professzor doktor Lala egy csupa szív lélekgyógyász, de milyen ember Balogh László? 

– Jó ember, papírom is van róla – húzta ki magát, és tényleg nem viccelt: 2017-ben ő vehette át a Káplár László újságíró emlékére alapított Jó Ember díjat. Dr. Lala címmel filmet is forgattak vele, róla, Halász Glória rendezése három filmfesztiválon is elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. Kérdésünkre, hogy mit gondol, mitől lesz bohóc egy bohóc, a jövőre 70 esztendős Balogh László felidézte: 

– A mesterem, Alfonzó, Fonzi bácsi mindig azt mondta, hogy az utcán járva figyeljük az embereket, félelmetes poénokba gyalogolhatunk bele, amiket feldolgozva aztán visszaadunk nekik. Mit mondjak? Igaza volt.

https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2023/09/a-kis-betegek-lelket-gyogyitja
FacebooktwitterpinterestyoutubeFacebooktwitterpinterestyoutube

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .